Egyéb

A pszichoterápia, mint lelki egyensúly helyreállítása

Korábbi cikkeimben már említettem és bővebben ki is fejtettem azokat a metódusokat, eszköztárakat, technikákat amelyek segítettek nekem a pánik és szorongás legyőzésében.

Az alapja minden eddigi „munkámnak” és erőfeszítésemnek, annak érdekében, hogy megszabaduljak félelemeimtől, a pszichoterápia volt. Bevallom, nehezen vettem rá magam arra, hogy felkeressek egy olyan szakembert, akinek elmondhatom azt amivel épp küzdök és aki nekem ebben segíteni is tud.

Egy nagyon bölcs mondás fejezi ki a legjobban, mi is történik egy ilyen terápián: „Azt a szót, amely neked segít, egyedül nem tudod kimondani”. Én több hónapon keresztül próbáltam magamban és egyedül megoldani a pánik keltette nagyon komoly fizikai tüneteket és lelki érzelmeket, de nem sikerült. Hiába láttam reálisan önmagamat és mindazt amivel küzdöttem, hiányzott egy olyan objektív és szakmai meglátás, ami által én is más szemszögből tudom megközelíteni a félelmet és a szorongást. Viselkedés mintáimat, gondolkodási szokásaimat, érzelmi világomat csak úgy tudtam rendbe tenni, ha valaki egyfajta tükröt állított elém, ami által képessé váltam arra, hogy igazán megismerjem magamat és fejleszteni tudjam önmagamat.

A pszichoterápia önismeret, saját lelki állapotunk és érzelmi világunk feltárása. Sokak számára nehézséget jelenthet egy ilyen jellegű beszélgetés, hisz nem könnyű egy teljesen idegen és ismeretlen személy előtt megnyílni és feltárni legjobban féltett titkainkat, esetleg traumáinkat vagy sérelmeinket.

Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy csak olyan emberhez forduljunk, akinek megvan a szakmai képesítése ehhez, aki klinikai szakpszichológus és akit emberileg is szimpatikusnak találunk.

Egy ilyen jellegű terápia kölcsönös szimpátiát és együtt működést igényel. Itt nem csak a „beteg” beszél és dolgozik, hanem maga a pszichológus is, aki ráhangolódik a „páciensre” és együtt próbálják megtalálni először a probléma gyökerét, utána a megoldást rá.

Amennyiben hajlandóak vagyunk megnyílni egy ilyen szakember előtt, ez igazi felszabadulást és megkönnyebbülést jelenthet. Azáltal, hogy hangosan, nyíltan és őszintén kimondjuk gondolatainkat és érzéseinket, már beindul egyfajta gyógyulási folyamat.

A pszichoterápia problémamegoldó stratégia. Csak úgy találunk megoldást egy fizikai vagy lelki trauma megoldására, ha hajlandóak vagyunk önmagunkat más szemén keresztül is megvizsgálni. Ha folyamatosan szubjektíven tekintünk problémáinkra, akkor hamar észre fogjuk venni, hogy bizony nem sokat haladunk vele. Gyakran nehéz még önmagunk előtt is megfogalmazni, azt ami bánt, ami fáj vagy ami gondot okoz az életünkben. Lehet ez munkahelyi-, párkapcsolati- vagy családi probléma, a lényeg az, hogy tegyünk is érte valamit. Ezeknek a gondoknak hamar és gyakran lehetnek fizikai tünetei, amelyeket orvosilag nem tudunk kezelni. Ezért fontos az, hogy a pszichoterápián egy olyan „tervet” vagy „stratégiát” dolgozzunk ki, ami segít leküzdeni az adott problémát és hosszú távú megoldást tud nyújtani. Nekem nagyon sokat segítettek a relaxációs gyakorlatok, a jóga és a meditáció, mert ezek által szabadult fel az elmém a negatív és káros gondolatoktól és érzelmektől.

A pszichoterápia kényelmes és diszkrét. Bárki számára elérhető egy ilyen jellegű terápia, ahol belső feszültségeket, tartós fizikai tüneteket vagy lelki betegségeket lehet vele kikezelni, valamint egyfajta egyensúlyt felállítani. Ebben a kettős kapcsolatban, terapeuta és vendége között, egy olyan bizalmi és minőségi beszélgetés jön létre, ahol az önismereti és önfejlesztési munka eredményeképp egyfajta belső harmóniát lehet helyreállítani.

Amennyiben elég bátrak, elszántak és kitartóak tudunk lenni egy ilyen terápia elvégzésében, az eredmény nem csak hogy hosszú távú lehet, de segít saját erőforrásainkat jobban kiaknázni és a jövőben jobban rálátni problémáinkra és könnyebben megoldani ezeket.

Tévedésbe ne essen senki, aki elmegy egy ilyen terápia, és azonnali megoldásokat vár, valamint tuti tippeket és tanácsokat. Mindenkinek saját kezébe kell vennie élete irányítását és alakulását, még akkor is ha, ebben egy képzett szakember segítséget nyújt. Felgyorsult világunkban mindenki azonnali megoldást keres a problémákra és fájdalommentes enyhítést. Hát a pszichoterápia nem ilyen. Ott bizony kemény munka vár mindenkire, aki hajlandó dolgozni önmagán, gondolkodásán és érzelmi világán. Gyakran a terápia elkezdése után akár még fokozódhatnak is a problémák, de a kitartó és elkötelezett munka eredménye mindképp egy átfogóbb kép lesz önmagunkról és saját világunkról.

A pszichoterápia a lelki problémák megoldása. Ezek a megoldások gyakran verbális szintűek, de néha a nonverbális, a kézzel fogható konkrét gyakorlatok vagy technikák segítenek a legjobban. Lehetnek ezek légzésgyakorlatok, vizualizációs gyakorlatok vagy fizikai gyakorlatok, amelyek segítenek ellazítani és feloldani a lelki szintű feszültségeket és enyhítenek az ezek okozta testi tüneteken.

Az itt elhangzottak saját tapasztalataimat tükrözik vissza. Én 1 évig jártam pszichoterápiára és ez a terápia megalapozta a mostani életemet. A terápiás beszélgetések és az ott megtanult és gyakorolt technikák, egyfajta kapaszkodót nyújtottak nekem a pánik leküzdésében. Bizony ez egy kemény, fájdalmas és hosszan tartó folyamat volt, míg sikerült megérteni érzéseimet és gondolataimat. A legfontosabb és egyben a legnehezebb része az volt, hogy leássak a mélyre és kitisztítsam azt a sok koszt és szennyt, ami az évek során ott felgyűlt és csak önpusztítóan hatott rám. Sikerült felszínre hozni és feldolgozni a mélyen lapuló lelki traumákat és gyógyulást találni ezekre a sebekre.

A pszichoterapeutámmal való együttműködés segített megoldani a krízishelyzetet, belső öntudatosságot ébresztett bennem és elindított az önfejlesztés útján. Sikerült belső viselkedésmintáimat újragondolni, erőforrásimat megerősíteni és önbizalmamat fejleszteni.

1-2 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna számomra, hogy valakivel megosszam azt, hogy én félek, szorongok és pánikrohamaim vannak. Ma már sikerült a gyógyulás útjára állni, ezért is merek és szeretnék erről beszélni és írni, hogy más is megtapasztalja azt, hogy semmi szégyellnivaló nincs ebben, és lehet és kell segítséget kérni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.